2009. október 4., vasárnap

Hangfoglaláson jártunk!

Tegnap előtt, azaz szombaton a csapatból 3-an Budapesten jártunk a Syma csarnokban, a Hangfoglalás nevű kiállításon, amely alighanem Magyarország legrangosabb szakmai kiállítása, de lehet, hogy nem túlzok, hogy Közép-Európáé... Mi már tavaly is voltunk, ugye Smilee akkor nyerte meg a ZAJ Stúdió dj versenyét, és van összehasonlítási alapunk. Van amiben jobb volt az idei, de van amiben elmaradt. Bennünket főként a dj újdonságok érdekelnek, mint Vanilla Creep, viszont mi foglalkozunk diszkó hangosítás mellett rendezvények hangosításával is, így duplán megérte ellátogatni Budapestre. Smilee bánhatja, hogy nem jött velünk, kipróbálhatta volna az új Pioneer CDJ-2000-et, vagy akár a 900-at, ami külsőleg a 2000-estől egy semleges szemlélőnek (mint én is vagyok dj cd játszók terén) talán csak a kijelző térhet el, ugye a 2000-es teljesen színes, és érintőképernyős, a 900-asé a megszokott hagyományos Pio design, csak talán kicsivel nagyobb, mint a 800-asé vagy az 1000-esé. Tudásban nyilán a 2000-es jóval többet tud, mint a 900, vagy az inkább kiszorítani kívánt CDJ-1000, de ezt a specifikációkból aki akarja megnézheti. Mr. Bigee, azaz Nagy Tomi barátom ki is próbálta a pultot, aminek bal oldalán a CDJ-900, jobb oldalán a 2000, és középen az általunk már jól ismert DJM-800 mixer volt, és így nagy gyorsban annyit mondott a 2000-esről, hogy jól használható, de szerinte egyhamar nem fogja kiszorítani az 1000-eseket márcsak az ára miatt is, ami a Basys-os sráctól érdeklődve olyan 540e Magyar Forint lesz... Bár emlékszem, néhány éve jópár DJ is azt mondta, hogy a 800-as keverő nem fogja kiszorítani a már évek óta jól bevált 600-asokat, aztán most meg lehet nézni, hogy hiába a 400 ezres ára, már nagyon sok helyen olyat használnak, többek közt mi is ugye...

Ami még leginkább bennünket érdekelt, mint hangosítással is foglalkozókat, és ami árban elérhető, az a PKN Controls legújabb fejlesztésű végfokai az LC széria, abból is a 4004-es típusszámú. 4 csatornás 8 homon 4x500 Watt, ami 4 ohmon 4x1000 Watt lesz. További érdekessége, hogy páronként hidalható, akkor a teljesítménye 2x1800 Watt lesz 8 ohmon, valamit 2x2000 watt 4 ohmon... Tekintélyes teljesítmény a maga 8 kg-os tömegéhez képest! A készülék tudástára ennyivel koránt sem merül ki, ugyanis
tesznek bele utanként sávszűrőt, a pontos vágási frekikre nem emlékszem, de talán nem is egy frekvenciát lehet beállítani. Ráadásként minden útra külön szabályozható limiter! Ez a poti a készülék előlapján helyezkedik el, hasonlóan a PKN cég legelső végfokaihoz, az XD szériához. Ám azt csavarhúzóval lehetett szabályozni, ezt viszont kiálló "3D"-s tekerentyűvel. És szerintem itt a készülék gyenge pontja, mert hogy mi van akkor, ha én mondjuk csak ezzel a készülékkel szeretnék mondjuk egy sub-sat rendszert hajtani, de a TOP-ok teljesítményben gyengébbek, mint a subok. Nincs a készüléken hangerőpoti, helyette a limiter treshold állítója... Viszont ha több utas rendszerben gondolkodik valaki, és rendelkezik rendszerprocival, akkor semmi gond, azokban benne van az utankénti gain szabályzó, meg még egy sor más okosság, de ez nem ebbe a bejegyzésbe tartozik... A cég egyik vezető fejlesztője nagy őszinteséggel bevallotta, hogy azért az LC széria hangminőségben nem veszi fel a versenyt az XDII-es és XE szériás végfokokkal, de szerinte jól használható, és árához képest sokat tudó készüléket hoztak össze. Azaz még csak most feljesztik. Én mindenesetre felírattam egyet magamnak:) Ja és az ára? Nem fogja elérni a 300 ezret...
Néhány kép a kiállításról:








Nincsenek megjegyzések: