2010. január 5., kedd

Hepibörzdéj van:)

Egy éves a blogunk, és ezzel tulajdonképpen a nyilvánosságunk!

Az alkalmat megragadva először illik köszönetet mondani azoknak, akik eljöttek és átbuliztak velünk éjszakákat, a klubtulajoknak, akik bíznak bennünk (akik reméljük egyre többen lesznek:), Hamvai P.G-nek, aki lehetőséget biztosított nekünk a bemutatkozáshoz, Tommyboynak, aki kiadja a remixeinket, minden dj-nek, aki pörgeti a zenéinket, remixeinket. Neked, mert olvasod azokat a hülyeségeket, amiket írkálok, de mindenkinek megköszönjük, akik valamilyen formában velünk voltak az év során, és reméljük 2010-ben is velünk tartotok, és olvastok bennünket egyre többen!

Mi is történt az elmúlt esztendőben velünk?
2009 szerintünk fordulópont volt a pályafutásunkban, számos remix megjelenés mellett áprilisban megjelent első saját szerzeményünk az I Stand By Your Side, Hamvai P.G. Hungarian House Allstars című, csak magyar producerek munkáját tartalmazó korongján. A Rio remixünk, amit szintén Hamvai P.G-nek készítettünk már több hónapja a top10-ben van a PornoStar Records hivatalos weboldalán, ez a felvétel felkerült egy válogatáslemezre is szintén a PornoStarnál, emellett számos más remixet is készítettünk Hamvainak, de a Chris Lawyer & Thomy formációból ismert Thomynak (Tomy Montana) is gyúrtunk egy remixet a Popcorn c. dalához.

Zenélés terén is történt előrelépés az elmúlt évhez képest, immár rendszeres vendégei vagyunk a salgótarjáni Pécskő Cafenak, illetve Szlovákia magyar lakta területein is megfordulunk havonta többször. A nyáron Szolnok is megkóstolhatta a Vanilla Creep nevet, néhányszor ott is jártunk az év során.

Frissítettünk a blogunk arculatán is, a szürke helyett barátságosabb színekkel!

Mit várunk 2010-től?
Szeretnénk, ha minél többen megismernének bennünket, a munkánkat, szeretnénk több hazai klubban fellépni! Nem várjuk a sült galambot a szánkba, tisztában vagyunk vele, hogy ezért sokat kell „dolgozni”, és hiszünk abban, hogy a „munkánknak” egyszer beérik a gyümölcse!

Konkrétan mik ezek?
Első lépésként készítettünk egy bootleget Junior Jack – Stupidisco c. darabjából, a nagyobb hazai neveknek már elküldtük, többnyire pozitív visszajelzések érkeztek:) Reméljük beindul a dolog!:)
Hallgassatok bele!


Több mixet tölthettek majd le tőlünk, mint eddig, majd figyeljétek az oldalt.
Szeretnénk az új évben is Remixeket, Bootlegeket készíteni, minél többet!
Továbbá tervben van egy teljesen egyedi, saját zene, meglepetéssel:) De erről majd még később!

Ui:
December 27-én tartottunk egy igen szűk körű zenélgetős, evős-ivós évzárót, ahonnan mindenki pozitív élménnyel távozott:)) Még fényképezni is elfelejtettünk!:)
2010-ben tartozz Te is a törzsközönségünkhöz, és ott lesz a helyed az évzárónkon, ahol a vendégünk vagy, és amit eszel, eszel, amit iszol, iszol!!!

Álljon itt még néhány kép 2009-ből:






Nincsenek megjegyzések: